Wpisy: 8
Język: Magyar
szilvasi (Pokaż profil) 26 października 2012, 00:46:45
„ESZ-FESZT” Szegeden
Pataki Zsófiával, a rendezvény főszervezőjével beszélgettem az október 26–28. között elsőként megrendezett Egyetemi Eszperantó Fesztiválról, amit karunk andragógus, eszperantó specializációs hallgatói szerveznek. A program célja, hogy az eszperantisták és az eszperantó nyelv után érdeklődők találkozhassanak egymással és megismerkedhessenek az eszperantó nyelv szépségeivel, a benne rejlő lehetőségekkel.
– Honnan jött a fesztivál ötlete? Miért rendezitek a programot?
Az eszperantó specializáció minden félévben szervez egy rendezvényt, viszont ez a rendezvény eddig csak magyarok számára készült. Az elmúlt egy évnek köszönhetően sok külföldi ismeretségre szert tettem és úgy gondoltam, hogy idén megvalósítsunk egy nemzetközi rendezvényt, amely két nyelven zajlik (magyarul és eszperantóul), és ahová külföldieket is meghívunk. A szervezésben rajtam kívül az egész eszperantó specializáció közösen vesz részt.
– Kik szerepelnek az előadói repertóriumban?
Az előadók között magyar és külföldi (lengyel és kazahsztáni) fiatalok is vannak. Az eszperantó lehetőségeivel, külföldi projektekkel egy nemzetközi eszperantó rádió szerkesztőjével, és egy egzotikus országgal is megismerkedhetünk az előadásaiknak köszönhetően.
– Kiknek ajánlod leginkább a részvételt?
A részvételt leginkább fiataloknak ajánlom, akiket érdekelnek a nyelvek, más kultúrák, és egy közös nyelv gondolata. De azoknak is hasznos lehet, akinek előítéletei vannak az eszperantóval kapcsolatban és a saját szemével akar megbizonyosodni róla, hogy valóban használják a nyelvet.
Részletes programterv:
http://www.partyponty.hu/system/attachments/2095/e...
Aki még nem hallott az eszperantóról, az azért, aki már hallott, de nem eleget, az azért, aki pedig már otthon van az eszperantisták világában, annak pedig azért érdemes ellátogatnia a helyszínre.
A rendezvény időpontja: 2012 október 26–28.
A rendezvény helyszíne: TÁK- Tamási Áron Klub (Boldogasszony sgt. 6.)
forrás: http://www.partyponty.hu/posts/2651-esz-feszt-szeg... - Berke Zsanett
szilvasi (Pokaż profil) 30 października 2012, 21:08:20
Az Egri Csillagok című regény Horváth József-féle fordításának bemutatójáról a városi TV által készített hírek-részlet:
http://www.tveger.hu/hirekreszlet.php?hir=6039
szilvasi (Pokaż profil) 16 lipca 2013, 23:48:45
Te vajon tudtad, hogy a nyelvi bizonyítványok hiánya miatt visszatartott diplomák aránya sok helyen 30 százalék feletti, de vannak olyan felsőoktatási intézmények, ahol az oklevelek közel felét nem adták ki emiatt?
Az index.hu portálon frissen megjelent cikket ide kattintva tudod elolvasni.
Nekik még senki nem mondta, hogy a megoldás számukra az eszperantó...
Fel kellene hívni a figyelmület a [url=www.eszperanto.hu]www.eszperanto.hu[/url] oldalra, itt minden fontos információt megtalálnak – megköszönnénk, ha te is segítenél ebben!
------
A fenti szöveggel készítettünk egy fészbukos posztot (amit a két oldalunkon 723-an és 521-en olvastak 2-3 óra alatt), és küldtük szét kb. 1300 címre.
szilvasi (Pokaż profil) 17 lipca 2013, 22:59:59
szilvasi:Van, ahol a nyelvvizsga hiánya miatt visszatartják a diplomák felét...Az előzőhöz hasonló témájú cikk Hajdú-Biharból, de Debrecenre kihegyezve:
Te vajon tudtad, hogy a nyelvi bizonyítványok hiánya miatt visszatartott diplomák aránya sok helyen 30 százalék feletti, de vannak olyan felsőoktatási intézmények, ahol az oklevelek közel felét nem adták ki emiatt?
http://www.haon.hu/sokan-a-nyelvvizsga-hianya-miat...
szilvasi (Pokaż profil) 7 listopada 2013, 00:50:31
Zsiráf magazin
Érdekes dolog interaktív papíron olvasgatni egy magazint... Pedig a fiataloknak készülő Zsiráf magazinban lévő 4-oldalas, nagy képekkel illusztrált eszperantós cikket éppen így olvastuk...
![ridulo.gif](/images/smileys/ridulo.gif)
Eszperantó - egy nyelv ami segít, hogy otthon érezd magad a világban:
http://ipaper.ipapercms.dk/2zsirfKft/Zsiraf/zs2011apr/?Page=40
Emlékszem, eljött anno hozzánk az Eszperantó Ház irodájába Szilva Laura, a Zsiráf Magazinnál dolgozó fiatal, szimpatikus újságíró, és vagy két órán keresztül kérdezgetett mindenféléről az eszperantóval kapcsolatban. Én azt hittem, szokás szerint lesz belőle talán egy kicsi 1-2 hasábos színes kishír - de később meglepetéssel, jólesően tapasztaltam, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb terjedelmű eszperantó cikke lett belőle...
Ha a linkre kattintva némi várakozás után (!) a böngésző nem ugrana automatikusan az eszperantós cikkre a 40-ik oldalra, akkor az oldal tetején, középen be kell ütni a 40-es oldalszámot meg egy entert.
A cikk interaktív-papír verziójával mi csak most találkoztunk, bár maga a cikk már régebben megjelent. Az interaktív magazin megjelenítéséhez Flash Player szükséges (böngészőtől függően program vagy plugin), ami szinte minden gépen megtalálható.
Köszönet a megjelenésért Szilva Laurának – aki időközben nem csak lelkes eszperantista lett, rendezvényekre járt, de már ő maga is oktatja a nyelvet!
A cikk elérhetősége: http://ipaper.ipapercms.dk/2zsirfKft/Zsiraf/zs2011...
szilvasi (Pokaż profil) 17 listopada 2013, 11:33:55
szilvasi:Interjú az eszperantóról – interaktív papíron!Egyik másik böngésző-verzió nehezebben kezeli a flash formátumot, ha nem indul el a megadott oldal 2-3 mp-en belül, célszerű kérni egy oldalfrissítést (pl. az F5 billentyűvel).
http://ipaper.ipapercms.dk/2zsirfKft/Zsiraf/zs2011apr/?Page=40
szilvasi (Pokaż profil) 24 kwietnia 2014, 11:38:31
Volt egyszer egy kubai fiú, aki nem tudta, milyen veszélyes dolog eszperantóul tanulni... Ment, mendegélt, elment egyszer egy eszperantó találkozóra, ahol megismerkedett egy magyar eszperantista lánnyal ... - majd egyszer csak azon kapta magát, hogy már 14 éve Magyarországon él...
Folytatás:
http://www.eszperanto.hu/facebook.html
szilvasi (Pokaż profil) 3 lipca 2014, 00:49:37
Szeretnél segíteni benne, hogy a te városodban vagy környezetedben is jelenjen meg cikk az újságban az eszperantóról?
Az Eszperantó Világkongresszus Buenos Airesben július 26. és augusztus 2. között egy jó apropót szolgáltat ehhez. Az alábbi kisfilmben részletes útmutatást tudsz kapni, hogyan tudnád elintézni, hogy ilyen eszperantós cikk jelenjen meg abban az újságban, amit te is olvasol, vagy amelyik a te városodban jelenik meg...
https://www.youtube.com/watch?v=siVZPQ7c4xA
A cikked végén célszerű megadni egy magyar címet és szervezetet, ahol az esetleges érdeklődők további információkat találnak az eszperantóról. Itt megadhatod az Eszperantó Alapítvány elérhetőségét, szívesen állunk minden érdeklődő (és újságíró) rendelkezésére:
Eszperantó Alapítvány,
http://www.eszperanto.hu/,
Szilvási László,
tel: 06-1-282.88.85,
ímél: alapitvany@eszperanto.hu