目次へ

agymosás?

nadmihaly,2008年1月9日の

メッセージ: 10

言語: Magyar

nadmihaly (プロフィールを表示) 2008年1月9日 12:05:56

Ki vette már észre, hogy a minden rádió és TV-adást, újságot és sok folyóiratot elöntő reklámtömeg hatása olyan, mint a célzatos agymosásé? Az egypárti rendszerben ezt agitációnak, politikai továbbképzésnek vagy Szabad Nép félórának nevezték. Most bizonyára feltétlenül szükséges pénzforrásnak tartják, akik egyre nagyobb teret nyitnak ennek a tömegőrjítésnek. Többnyire vásárlásra vagy sztárolásra használják, de időnként értékekre is fokuszálnak. Hiszen "a jó bornak is kell cégér", az eszperantót is kell reklámozni, mert különben, hogyan tudnának róla egyre többen.
Azért vetettem föl ezt a témát, mert remélem, hogy az itt megjelenő vélemények talán rámutatnak hol a határ az értékrontó és az igazi értékekre mutató reklámok között.
Kiváncsi vagyok arra is, hogy felmerülnek-e másfajta agymosások is a reklámhadjáraton kívül.

toni692 (プロフィールを表示) 2008年1月14日 13:11:33

null
Bár tisztára moshatnák agyunkat olyan kiállítások, mint a Szépművészetiben még látható Kandinskij-Klee-Picasso. Vasárnap kitehették volna a "Megtelt" táblát" a múzeumra és a látogatók többsége huszonéves fiatal volt.
Legtöbben a Hundertwasser zárónapján látogattak oda, de a reklámmal alig hírdetett - erre nincs pénz? - kiállítások képeit a legtöbb látogató hosszan - egymással megbeszélve is - tanulmányozta.
A sok absztrakt, tehát sokaknak talán nehezebben megközelíthető kép között szerintem bárki találhat ízlésének megfelelőt.
A korai Kandinskij (Tunis) nekem is nagyon tetszett, de az absztrakt, ám megragadó című: Feszült nyugalom /!/ mellett főleg néhány Bonnard kép bűvölt el.
Hagytam, hogy "mossák az agyamat". ridulo.gif

joco (プロフィールを表示) 2008年1月22日 16:43:47

Sok fiatal "mosatja az agyát" sétáló magnóból fülhallgatóval hallástrontó erősségű zenezajjal.
Az ilyen szórakozás - kábítás? - rám is agymosásként hat, ha közvetlenül mellettem dübörög vagy közelemben álló autó nyitott ablakából áradva szennyezi a hangzó teret.
Sajnálom, ha valakinek nem tetszik, netán bánt ilyen "becsmérlő" kifejezések használata, de nekem eszembe sem jut, hogy bárkit a számomra kedves zenék hallgatására erőltetnék, ha az neki nem tetszik.

toni692 (プロフィールを表示) 2008年1月25日 10:33:11

A közmondás szerint az ismértlés a tudás anyja.
A hülyeség és a reklám ismétlése is?
Szerintem az már nem is agymosás, hanem agyrontás.
Nem vettétek észre, ha egy hibát nem javítunk ki, hanem megismételjük, az könnybben belénk rögződik, mint bármi új, amit meg kellene tanulnunk.
Sokan azt tartják, hogy egy idegen nyelvi környezetben ránk ragad a nyelv. Szerintem csak a piszok ragad, a tudás nem. Ellenvélemény?

tibisko0608 (プロフィールを表示) 2008年1月27日 11:20:43

Számomra a mindent elöntő reklámok túl gyakori ismétlése lenne a legszörnyűbb agymosás, ha...nem kapcsolnám ki az első szavaknál. Versenyfeladatnak tekintem, hogy ki- vagy átkapcsolás előtt minél kevesebb hangozhassék el az agyoncsépelt szövegből.

tarpali (プロフィールを表示) 2008年2月16日 18:14:00

Azt hiszem az agymosás veszélye sokkal nagyobb azok számára, akik nem olvasnak több nyelven.
A hazai tájékoztatást túlnyomóan egyirányúnak és összességében is legföljebb kétpólusúnak találom, pedig a világ nem fehér-fekete.
Néhány méltán tekintélyes külföldi lapba rendszeresen belekukkantva a hálón, igyekszem védekezni az agymosás ellen.
A magyar és eszperantó vonatkozású cikkeket a megfelelő nyelven beírom az éppen kiválasztott lap keresőjébe és akkor megkapom, hogy foglalkoztak-e ezekkel a témákkal és hányszor. A rövid kivonatok listázása megkönnyíti a számomra érdekes cikkek gyors kiválasztását.

toni692 (プロフィールを表示) 2008年4月1日 19:47:38

Van aki a hírek bizonyos válogatását és tálalását rajtam kívül is agymosásnak tartja?
Többféle kontrollal próbálok védekezni ezek ellen: nem akarom megengedni, akár csak lehetővé tenni manipulálásomat.

szilvasi (プロフィールを表示) 2008年4月2日 23:37:13

toni692:Van aki a hírek bizonyos válogatását és tálalását rajtam kívül is agymosásnak tartja? Többféle kontrollal próbálok védekezni ezek ellen: nem akarom megengedni, akár csak lehetővé tenni manipulálásomat.
Én nem egészen értem, hogyan kapcsolódik ez a témakör a lernu-fórumhoz, milyen kapcsolata van ennek a témának az eszperantóhoz vagy a nyelvi egyenjogúsághoz?

toni692 (プロフィールを表示) 2008年4月5日 18:39:58

robibácsi:Vajon az eszperantó használható agymosásra is? Vagy arra teljesen alkalmatlan? Hol a határ?
Ennek megvitatása nem tartozik ide?
Szerintem az Eo még arra is alkalmas, csak az a kérdés hogyan? Kinek mi az ötlete?

joco (プロフィールを表示) 2008年4月10日 4:46:18

robibácsi:Vajon az eszperantó használható agymosásra is? Vagy arra teljesen alkalmatlan? Hol a határ?
Ennek megvitatása nem tartozik ide?
A reklámozást is az agymosás egy fajtájának tartom, hiszen belénk erőszakol számunkra legtöbbször érdektelen információkat.
Lehet eszperantóul reklámozni? Ez nem kérdéses. Sőt a reklámok segítségével pénzt is lehet szerezni a nyelv terjesztéséhez (no nemcsak ehhez! Ugye?)
Akkor semmi köze ennek a témának a nyelvhez és egyenjogúságához?

先頭にもどる